Bombera Kriszta - Főállású Angyal-jelölt 2017

Idén is keressük Főállású Angyalunkat, aki egy éven keresztül mások életét teszi majd jobbá, miközben a Vodafone Alapítványtól bruttó 400.000 forintos fizetést kap. A pályázóktól egy saját videót kértünk, amiben röviden bemutatják a programjukat. Szakmai zsűrink hat jelöltet választott, akik közül a közönség szavazatainak segítségével dől el, ki lehet a következő angyal. Ismerd meg jobban a jelölteket, nézd meg bemutatkozó videójukat, majd szavazz a programjukra a közönségszavazás oldalán!

A digitális tudás az egyetlen remény arra, hogy hasonló képességű és tudású emberek igazságosabban férjenek hozzá a rendelkezésre álló lehetőségekhez

Miért tartod alapvetően fontosnak, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek versenyképes digitális tudást szerezzenek?

Véleményem erről kicsit radikális: a digitális tudás az egyetlen remény arra, hogy hasonló képességű és tudású emberek igazságosabban férjenek hozzá a rendelkezésre álló lehetőségekhez, hogy esélyt kapjanak arra, hogy láthatóvá váljanak, hallassák a hangjukat, megmutatkozzanak potenciális munkáltatók és a szélesebb nyilvánosság előtt. Az internet előtt erre jóval kevesebb volt a lehetőség. Ma több a távmunka, online videótartalmakat, vlogokat tehet közzé bárki – ha van internete és megfelelő tudása. A digitális korban csökkenhet annak a jelentősége, hogy valaki például hova születik, vagy milyen a kapcsolatrendszere. Legalábbis ez az álmom.

Milyen sikersztorikra számítasz, milyen eredményeket érnek el majd az általad mentorált gyerekek?

A program, amelyet a gyerekeknek nyújtani szeretnénk, sokrétű. Szeretném, ha tisztában lennének a nagy nyilvánosság előtti megjelenés erejével és felelősségével. A net nagy nyilvánosság, és kegyetlen is tud lenni: nem felejt.

Szeretném, ha a gyerekek bíznának a saját eszükben, megjelenésükben, mondanivalójukban, abban, hogy ha értéket érdekesen közvetítenek, akkor láthatóvá válik mások számára, hogy ők értékesek és érdekesek.

A vloggersuli egy játékos kísérlet, amely alapvetően eszköz arra, hogy a gyerekek ablakot nyissanak a világra és azon keresztül magukat is megmutassák.

Vettél-e már részt hasonló projektekben?

Roma lányokat és asszonyokat képeztünk videós megjelenésre, tudósításra, forgatásra-szerkesztésre-vágásra azzal a céllal, hogy ne a mainstream média keretezze, sőt, néha „alkossa” az ő életük történeteit és történéseit, hanem maguk legyenek képesek tudósítani, akár azonnal, arról, ami velük történik. Hátrányos régióban élő gyerekeket is képeztem, egyelőre pilot projektben, kamera előtti megjelenésre, történet-szerkesztésre.

Honnan merítesz majd Vodafone Angyalként erőt, energiát, ha nehézségekbe ütköznél a projekt megvalósítása közben?

Azokból az emberekből, akikkel dolgozom. Amikor a roma lányokkal forgattunk, elképesztő élmény, sikerélmény volt, hogy némelyikük jobban tudósított egy-egy helyzetgyakorlatban, mint én valaha tévésként. A gyerekekkel pedig a vloggervilágról tanulok, a menő influencerekről, akiket a srácok ismernek és követnek, szemben például velem, aki egy letűnő műfaj, a tévézés dínója vagyok…. de reményeim szerint némi olyan tudással, aminek a fiatalok is hasznát vehetik. Ezek a munkák egyenrangú együttműködések, egyformán sokat kapunk egymástól.

Ismerd meg az összes jelölt programját, és segíts eldönteni, kiből legyen Főállású Angyal! Szavazatodat itt adhatod le szeptember 29. éjfélig!

A bejegyzés trackback címe:

http://vodafoneangyal.blog.hu/api/trackback/id/tr4312872592

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.