Kara Dávid - Főállású Angyal-jelölt 2017

Idén is keressük Főállású Angyalunkat, aki egy éven keresztül mások életét teszi majd jobbá, miközben a Vodafone Alapítványtól bruttó 400.000 forintos fizetést kap. A pályázóktól egy saját videót kértünk, amiben röviden bemutatják a programjukat. Szakmai zsűrink hat jelöltet választott, akik közül a közönség szavazatainak segítségével dől el, ki lehet a következő angyal. Ismerd meg jobban a jelölteket, nézzd meg bemutatkozó videójukat, majd szavazz a programjukra a közönségszavazás oldalán!

 

Miért tartod alapvetően fontosnak, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek versenyképes digitális tudást szerezzenek?

A versenyképes digitális tudás elsősorban gyakorlat és tapasztalat eredménye, fontos eleme, hogy otthonosan és kreatívan használjuk a rendelkezésre álló eszközöket. Ehhez szeretnénk izgalmas, motiváló alapot nyújtani kreatív médiaismereti foglalkozásainkkal.

A készségszintű digitális tudás ma alapvetően fontos a továbbtanulási és munkaerőpiaci lehetőségek szempontjából, miközben a társadalmi olló sajnos egyre csak nyílik.

Milyen sikersztorikra számítasz, milyen eredményeket érnek el majd az általad mentorált gyerekek?

A sikert számunkra elsősorban a gyerekek énhatékonyságának, magabiztosságának, kreativitásának, tanulási képességeinek erősödése jelenti.

Célunk, hogy a foglalkozásokkal a helyi közösséget is építsük.

Ha ezek mellett egy-egy tehetséges gyereket el tudnánk indítani egy vizualitással kapcsolatos pályán, nagyon boldogok lennénk.


Vettél-e már részt hasonló projektekben?


Az Örökmozgó csoportot Varga Virág festőművésszel, művészetpedagógussal vezetjük, a tanodaprogramban is közösen dolgozunk majd. Ő korábban többek között a sajókazai Dr. Ámbédkar Iskolát festette ki az ottani gyerekekkel a saját rajzaikat felhasználva, a pécsi Murál Morál Mező közösségépítő falfestő módszerével. Korábban képzőművészeti foglalkozásokat tartott egy ideig Monoron is, a Máltai Szeretetszolgálat tanodájában. Idén nyáron pedig már a csobánkai és a kishalmosi tanodásokkal is találkoztunk, animációkat készítettünk a Polgár Alapítvány nyári táborában.


Honnan merítesz majd Vodafone Angyalként erőt, energiát, ha nehézségekbe ütköznél a projekt megvalósítása közben?

Nem vagyunk egyedül, mind a vizuális nevelés, mind a drámapedagógia oldaláról komoly szakmai támogatottságunk van. Bízom benne, hogy nem lesz olyan nehézség, amit a megfelelő szakemberek bevonásával ne tudnánk megoldani. Ezen kívül természetesen számítunk a tanodákat működtető, a gyerekeket jól ismerő segítők és pedagógusok tapasztalataira, támogatására is.

Ismerd meg az összes jelölt programját, és segíts eldönteni, kiből legyen Főállású Angyal! Szavazatodat itt adhatod le szeptember 29. éjfélig!

A bejegyzés trackback címe:

https://vodafoneangyal.blog.hu/api/trackback/id/tr7412880776

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása